Már gyermekkorban eldőlhet a felnőttkori egészség!

Írta: Faar Ida

Minden mindennel összefügg. Így az is, milyen egészségnek örvendenek majd felnőttkorukban a gyerekeink. Kis odafigyeléssel, tudatos irányítással a szülők rengeteget tehetnek ma azért, hogy gyermekeik egészségesen nőhessenek fel, és ebből a szempontból megalapozzák a jövőjük zavartalanságát.

Kis családi egészségfejlesztés

A gyermekkor minden szakasza megalapozza a következőt – a kicsik testi, szellemi fejlődése fogja meghatározni a különböző betegségekre való hajlamot, ezért egyáltalán nem mindegy milyen negatív hatásokkal kell megküzdenie a különböző életszakaszokban.

  • már a fogantatás előtt, illetve a terhesség minden szakaszában fontos, hogy a mama megtegyen mindent annak érdekében, hogy a babát ne érjék káros hatások. Teljes értékű, vitaminokban gazdag táplálkozással, a káros anyagok (alkohol, nikotin, vegyszerek, gyógyszerek, drogok) elkerülésével sokat tehet a baba egészséges fejlődéséért.

  • kisgyermekkorban folyamatos veszélyt jelenthetnek a különböző fertőző betegségek. Főként a felső légúti fertőzések, és a hasmenéses megbetegedések a leggyakoribbak – amelyek akár súlyos szövődményekkel is járhatnak. A még kialakulófélben lévő immunrendszer erősítésével, megfelelő öltözködéssel, a higiénés szabályok betartásával sokat tehetünk ezek kialakulásának megakadályozásában.
  • a rossz szokások kialakulásában jelentős szerepet játszik a szülői viselkedés. A szülők egészségtelen táplálkozása, dohányzása, mozgásszegény életmódja, alkoholfogyasztása mind-mind rossz példa – amelyeket a gyerekek elfogadottnak tartanak, mintaként másolhatnak,és hiába a tiltás-  emiatt ezek az egész életükre hatással lesznek.
  • egészségtelenül táplálkozó szülők = egészségtelenül táplálkozó gyerekek. Ennek egyenes következményeként számos betegség rizikója megnő: az elhízás miatt szív-,és érrendszeri megbetegedések,magas vérnyomás, cukorbetegség alakulhat ki. Az egyoldalú táplálkozás miatt – „minőségi éhezés”- pedig hiánybetegségek veszélyeztethetik a gyerekeket.
  • a lélek „táplálása” ugyanolyan fontos szerepet játszik a gyerekek egészséges fejlődésében, mint a fenti tényezők. A szeretetteljes családi légkör, a támogató- motiváló-, megértő, bizalmas légkör biztosítja azt, hogy a gyermekkor valóban boldog legyen.

Minden mindennel összefügg. Tegyünk minél többet a gyerekek egészséges fejlődéséért!